2010. július 28., szerda

A bizalom ára

Két táska és a postaköltség......

Sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, de kissé elegem lett a várakozásból. s hogy miről is van szó. 
Kérlek alássan, megvásároltak tőlem két táskát, s felhívtak rá két napra, hogy elutalták az összeget (csütörtök), s adjam fel ha lehet, mert szombaton mennek nyaralni. S én naiv, aki azért még hisz az emberekben, a jóban (bár mostanában sok pofon ért ez téren) feladtam. S vártam, vártam, vártam........ A pénz másfél hét után sem érkezett meg. A leveleimre, sms-re nem reagáltak. Holnap telefonálok, bár sejtem, hogy nem fogja felvenni senki sem. :(

Most is tanultam valamit. (amit jó uram mindig is hajtogat) Üzletben nincs bizalom és barátság.
De én így bizalmatlanul nem bírok élni. nem bírok mindenkire ferde szemmel nézni, s azt figyelni ki hol csap be.

Eddig a melegtől nem volt kedvem varrni, most pedig a lelkemen ejtettek egy sebet.....

23 megjegyzés:

Esthi írta...

Szia!
Sajnos egyet kell értsek a férjeddel. Velem is történt már hasonló. Velem az esett meg, hogy a vevő utánvéttel kérte. Én kifizettem egy csomó pénzt a postán, mondván úgyis vissza kapom az árát. Vártam és vártam. Érdeklődtem a postán, azt mondták, várjak 2 hétig, csak akkor indíthatom el a keresést, hogy vajon hol akadt el a csomag. A 2 hét leteltének az utolsó napján vissza jött a csomag, hogy a vásárló nem vette át. Szóval nem kevés pénzem és a lelkem bánta. Engem is a párom figyelmeztetett nem is egyszer, hogy legyek óvatos. Hittem az emberekben, de megtanultam, nem szabad. Én mondjuk olcsóbban megúsztam, mint te, hidd el, maximálisan együtt érzek veled. Többet ne csinálj ilyet, így magadat óvod meg a lelki sebektől. :)

Ledorka írta...

Sajnálom. :(((
(Ez most ilyen időszak? Engem másféle csalódás ért, de szintén sérült a lelkem. )

sesame írta...

Ez nekem is jó figyelmeztetés, mert én is elég naiv vagyok,és bízom a meskásokban, és a vásárlóimban. Volt,hogy a pénz megérkezte előtt feladtam a csomagot,hogy odaérjen még a héten,de szerencsére minden rendben volt.. Ezentúl jobban vigyázok én is..:(

katafolt írta...

Ó,a francba! Annyira le tudnak lombozni az ilyen történetek! Nekem egy táskám jött vissza. Egy kedves ismerős meséli, hogy véletlenül rosszul(fordítva) töltötte ki az utánvételi szelvényt, ezért a helyi postahivatal visszaküldte a pénzt a vásárlónak, aki nagy lelki nyugalommal fel is vette és azóta nem lehet elérni sem mélben, sem telefonon.

Timi írta...

A legrosszabb, hogy a "kedves vásárló" nyugodtan alszik így is. Én azért nem tudnék a tükörbe nézni (bár nem is tennék ilyet).

Viszont a munkáid csodaszépek, szóval alkoss a sérlemek ellenére! :) Engem legalábbis megnyugtat.

Lidércke! Sajnos ez egy ilyen időszak valószínűleg. :( "Minden összejött-időszak" De a felhők felett mindig ragyog a nap! :)

Aledi írta...

Én is így jártam, gyanús, hogy ugyanaz a vevő. Írtam mailt.

patonaifabian írta...

Köszönöm a lelki segélynyújtást. Tanultam belőle. keserű lecke volt:()
Mail megkapva...

Aledi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
boGár krea írta...

Borzasztóan sajnálom!
Azt gondolom, nyugodtan ki lehet írni az adatokat, ha ez rendszeres...
Aledi, én kérném.

Lara írta...

Azt hiszem,hogy a csereimet en is surgosen kell potoljam,nehogy barki azt hidje,hogy en is ilyen vagyok.Mert nem vagyok ilyen csak vendegek jonek-menek es kozbe meg nyaralok is.

Fércművek írta...

Én tiszta hülye vagyok, de a mai napig mindig feladom a vásárlás után a dolgokat a postán és a készhezvétel után egyenlítik általában a számlát. Úgy vagyok vele, hogy ez valahol becsületkassza. A vevő is akkor tudja, hogy igazából mit vesz, amikor látja. Eddig mindenki rendesen fizetett. Voltak csúszások, volt, hogy valamire sokat vártam, de végül minden megérkezett és így megmaradt a bizalmam az emberekben. Mostanában azért nekem is eszembejutott, hogy ez talán nem lesz mindig így... :(

hAnd-i írta...

kikerekedett szemekkel, tátott szájjal olvasom, hogy mik nincsenek... nagyon megdöbbentő helyzet, de nagyon tanulságos is... nehéz szerintem eldönteni, hogy ezentúl hogyan tovább... hogy bizzon-e tovább vagy legyen sokkal elővigyázatosabb... egy biztos, az ilyen sebek nehezen gyógyulnak... de azért alkoss tovább, gyönyörűek a munkáid...

Ledorka írta...

Ha nem is írjátok ki, ki volt az, engem érdekelne. ledorka@gmail.com - kérlek, ide küldjétek el!
Ez azért durva, mert úgy tűnik, sorozatban csinálja. A Meskának jeleztétek, ugye?

patonaifabian írta...

Adél kérésére a cím és adatküldéses megjegyzést kitöröltem.
A felháborító az, hogy tavaly is csinált velem egy hasonló malőrt, de akkor megúsztam egy kis várakozással. Nem postáztam az árut.
A meskának Aledi már írt s ezt én is megteszem.

BCili írta...

Majdnem így jártam. Csak majdnem, mert 3 hét múlva megérkezett az összeg.
Az utolsó postacsomagokat az utazás napján adtattam fel, és sok felé ment minden. Volt ahonnan nem kaptam visszajelzést sem, 3 levél és 3 hét kellett ahhoz, hogy megérkezzen a vételár, s bár a posta díját nem fizették ki, de ezért már nem is szóltam. Örültem, hogy legalább a nagyrész beért a számlára.
Elszomorító, de talán még van remény!

moonsafari írta...

Nagyon sajnálom hogy így jártál, ez annyira el tud bánni az emberrel. Én ugyan nem kerültem még ilyen helyzetbe, de volt egy nemzetközi mikulás swap amiben részt vettem ahol azért eléggé rosszul jártam...
Én eddig soha nem küldtem el a csomagot a pénz megérkezése előtt és kicsit lelkifurdalásom volt hogy ilyen szigorú és bizalmatlan vagyok, de pont az ilyen esetek miatt muszáj megvárni.

Mona írta...

Sajnos nagyon nem vagyunk egyformák, bár, ez sok tekintetben inkább előny. Alapvetően nem a bizalommal van a gond, hanem a tisztelettel, szerintem itt van a "kutya elásva". Ha tisztelnék a másét, a munkádat, a javaidat, nem lopnának meg, nem csapnának be sem a kórházban idősen haldokolva, sem a mindennapi falatért küzdve a közértben, sem az oviban a gyerektől, nem tennének kárt szánt szándékkal az autódban, a frissen mázolt kerítésedben mindenféle falfirkákkal, nem vágná át a szomszéd a telefonkábelt egy ollóval.... és még sorolhatnám, ezek csak a saját tapasztalataim. És persze semmi sem véletlen, mindenből tanulnunk kell!

kinga írta...

Sajnálom :(
Alapvetően FércJudittal értek egyet. Én is elég bizalmas és naiv vagyok. És felháborítónak tartom azokat az embereket, akik ezzel visszaélnek. Szerencsére én akkorát nem szoktam rajta bukni anyagilag, szóval legtöbbször csak legyintek, hogy ha ő ezzel a lelkiteherrel együtt tud élni, akkor legyen boldog!
Egyszer egy fiú a barátnőjének AJÁNDÉKBA vett tőlem valamit, amit azóta sem fizetett ki. Persze lerendezte annyival, hogy márpedig ő átutalta.
Most az a legújabb, hogy meskán valaki 6000Ft-ért vásárolt tőlem. Oké, nem megrendelésre készítettem, szóval nem egyszerre volt vele nagy munkám, de akkor is, azért az a 6ezer mégis csak 6ezer. Jól jött volna, na. A lánnyal megbeszéltünk egy személyes találkozót, amire nem jött el. Azóta a leveleimre sem válaszol. Saját költségemen hívogassam telefonon, amikor teljesen egyértelmű, hogy nem akarja megvásárolni?? A negatív értékelés nem vigasztal és nem is kárpótol azért, hogy jópár hétig hiányoztak azok a termékek a boltomból.
:(
Nem szeretem az inkorrekt embereket. Közben meg még ott van a posta is. Mennyire kiábrándító, hogy egy fiú - igaz az utolsó pillanatban - rendelt tőlem egy nyakláncot a barátnőjének az 1. évfodulójukra. Elsőbbségi ajánlott küldeményként pont odaért VOLNA. Lassan egy hete semmi.

Azt hiszem bele kell törődnünk, hogyha interneten árulunk, előfordulnak ilyen dolgok :(

Ildifolt írta...

Szia!
Most olvastam, hogy mi történt Veled. Szinte szóhoz sem tudok jutni a döbbenettől. Ehhez pofa kell, hogy valaki ilyet csináljon (már elnézést).
Mióta olvastam a bejegyzést azon agyalok, hogy biztos van megoldás az "azt mondta, utalta a pénzt" szövegre is.
Szerintem, ha ilyet mond az illető, meg hogy szombaton-bármikor megy nyaralni, és sürgős neki, még aznap vegye a fáradtságot, és szkennelje be az átutalásról a bankban kapott igazolást, és küldje el e-mailben. Minden adat rajta van, mikor, kinek, hova, mennyit utalt. Ha tényleg ennyire sürgős megteszi, mert kell neki a táska. Jött az e-mail, már megy is az áru.
Ha pedig hímel-hámol, hogy nem ér rá, nem tudja hol beszkennelni, stb., nos akkor majd ha fizet, akkor lesz postázás.
Elég sűrűn kapok neten tanfolyami ajánlatokat, és ott addig szóba sem állnak az illetővel, míg MEG NEM ÉRKEZETT A PÉNZ. Nemhogy utalt, meg kell érkeznie. Majd utána lehet variálni.
Fura ez különben, mert én sem ilyen vagyok, mint amit leírtam, de sajnos muszáj a magunk védelmében. Szemezgetek a Meskával, de ezek után ki kell alakítani egy biztos fizetési módszert.

Ledorka írta...

Compot, sajnos, ez sem megoldás. Simán össze lehet hozni egy igazolást. Ha utalt, vagy befizetett bárki másnak, az igazoláson photoshoppal kicserélhető a név, számlaszám, összeg, bármi. Sőt, ps se kell hozzá, csak a sima paint. Szóval, egy ilyen, mailben küldött igazolásnak ne nagyon higgyetek!
Ha ott a számlán a pénz, csak az a biztos. Mondom mindezt úgy, hogy alapvetően jóhiszemű vagyok. :)

Ildifolt írta...

Látod, Lidércke, ez eszembe sem jutott! Valóban, csak az a biztos, ami már itt van.

patonaifabian írta...

A lelkisegély-nyújtást nagyon köszönöm. Átgondolva a helyzetet valóban gyanakvóbbnak kellene lennem, így talán nem lesz többé átverés.
Azonban az egész Meskázás a kölcsönös bizalmon kell(ene)épülnie, hiszen a vásárló is gondolhatja..."minek fizessek, ha még nem láttam az árut", s viszont. Tehát ez csak így működik, bízzunk egymásban. Én is megpróbálok, viszont legközelebb nem csinálok ilyent.

szabi írta...

Sziasztok!

A feleségemet is átverte ez a "gyereknek nagyon tetszik, szombaton megyünk nyaralni, sürgős lenne" nőszemély Besnyőről.
Úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk annyiban, feljelentést teszünk a rendőrségen; én fogom intézni, azért én írok. Ha polgári perre kerül a sor abba nem megyünk bele, mert annyit nem ér, viszont jó érzés lesz tudni, hogy előállítják, rabosítják (ujjlenyomat, karton) talán pár órára fogdában is tartják :-)

Jövő héten tudok ezzel foglalkozni, addig
légyszi írjon, aki felvállalja a közös feljelentést. Így vita esetén több ember állítása lesz egy ellen.

Köszben találtunk interneten egy telefonszámot, aminek köze van a besnyői címhez, talán az édesanyja, vagy az anyósa. Őt is fel fogom hívni udvariasan, hogy tud-e róla mit művel ez a bizonyos Katalin, vagy kicsoda.

Üdv,

- szabi -