A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Újdonság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Újdonság. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 11., vasárnap

Botfülü

Ha nem is botfülü, de fafülü táskák készültek mostanság nálam. Szilvi megkért, hogy a nemrég érkezett fa táskafüleit kipróbálnám-e, készítenék -e olyan patonaifabianos táskát. A válaszom természetesen igen volt. Ekkor a lányommal egyetemben kiválaszottuk/ta, hogy melyik fül is legyen amivel megbirkózom....
Először csak néztük egymást én és a fül, mert őszintén szólva ötletem sem volt, hogyan is fogjak hozzá. Majd álmodtam. Kellett hozzá két hátom éjszaka, hogy meglegyen a fazon és fejben megvarrjam mit és hogyan kell cselekednem élesben.
Szeretek fejben varrni, mert valóban a mit és hogyannal nem kellett kinlódnom....


Az ötletem azon alapult, hogy mindenképp oldalszabott táskát szeretnék, hiszen a fa fül merev, így valahogy bele kell pakolni.


Az első táskánál simán belül körbevarrtam, a másikat pedig már letűztem mindkét oldalt, így jobbal áll, amikor áll:)

A fül kérdése nem volt kérdéses. Kiszabtam egy megfelelő méretű ( a táskafól nyílásához igazított) fülecskét, mellyel rögzítettem a táskához. Ezután került bele a bélés. Kifordítottam és levarrtam. Itt adódott egy kis gond köztem és a fül között...mert ugye a fül nem hajlik, no meg a varrógép sem, így forduláskor a gép félig a levegőben lógott, így varrtam. Erről a mutatványról nem készült kép, mivel több kezem már nem volt:)


Íme a kis szabott fülecske, s hogy a táska oldala is jól álljon egy karabinerrel húztam össze, ez kiengedhető, így a táska dagibra tömhető.
A történet ennyi....még kisérletezem...ezért született a rózsaszín is...talán lesz következő.....
Köszi neked Szilvi!


2011. szeptember 24., szombat

Hallgass az uradra!

S ne légy hányaveti, hogy "ki van ez találva, hidd el", mert úgy jársz, mint én. 
A történet, hogy régóta szeretnék tervezni egy csatos kis táskát. A fejemben összeállt, s papírra vetettem. Kiszabtam, díszítettem, mert hát ugye nem ám csak úgy, egy snassz anyagot varrogassak. Erre jó férjem megkérdezi, 
-Nem csinálsz egy próbaszabást, varrást?
Mire én:
-Most csinálom ez az!


Hát hallgatnom kellett volna rá, mert akkor nem lenne kicsi a táska szája és nem kellene most még egyet készíteni, s addig, addig javítani, míg jó nem lesz.
A fazont azért szeretem.
Ti mit gondoltok róla?

A másik sarkalatos pontja a kérdésnek a pánt. 
Milyen legyen?
Véleményeteket köszönöm!

2011. május 13., péntek

Dióhéjban újból

Itt a nagy blogger "katasztrófa" közepette több kommentem és bejegyzésem elvesztése után, a remény felcsillant, hogy talán.....így dióhéjban elismétlem azok kedvévért a táska keletkezésének mivoltját, akik esetleg lemaradtak és akiket esetleg érdekel....
Kaptam egy képet, hogy könnyű ilyen táskát készíteni ,de félretettem, 'túl egyszerű' gondolattal. Majd beindult a fantáziám és egy kicsit fazoníroztam rajta.... ilyen lett....


....nem lopásbiztos, mert mágneszárral záródik elől a sötétzöld az zseb, de aki szereti a békákat, a zöldet, a munkáimat....nos nekik ajánlom, lóbálva, vagy magadhoz ölelve.

Majdnem kimaradt....jobbító véleményeket, egyáltalán véleményeket nyugodt szívvel lehet küldeni:)