2010. augusztus 15., vasárnap

Módosítva, átgondolva, megunva

Mivel  a falvédőtől már rongyos az ujjam, s egyébként sem tudom a hátlapot felvarrni rá, mivel kevesebb a közbélésem mint kellene, ezért egy táskába-mibe másba-vágtam bele. De nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy vagyon nekem egy zöld pakolósom, ami  nem tetszik úgy, mint ahogy én szeretném. Eredetileg egy horgolt kamillát tettem rá, de nem volt az igazi. Ezért MÓDOSÍTOTTAM. Levettem a kamillát, feltettem helyette egy masnit. Na most a jó-s ez nem a reklám helye:) 
Szerintetek melyik változat a jobb?


De senki ne aggódjon a kamillának kitűnő helye lett. Mici csigáját felvettem konyhalánynak, vagy esetleg virágcsiga lett belőle. Legalább is addig, amíg a virágnak nem lesz megfelelő helye.
Persze ez a gondolat-s nem a csiga feldíszítésének gondolata- a másik táska elkészítésekor jutott eszembe, amire egy óriási szatén virágot készítettem, de a tatyó olyan rút lett vele. Na jó nem a táska lett rút, hanem nem megfelelő párost alkottak.  A forma az a régi maradt, de ÁTGONDOLTAM a színeket, s így egy teljesen más hatással bíró táskát varrtam.


S MEGUNTAM a várakozást. Még júniusban készítettem egy táskát, de a gazdája nem jelentkezett érte, így úgy gondoltam felteszem a boltomba. Hátha más is szeretné.


4 megjegyzés:

Sviro (Ildi) írta...

Sajnálom, de a zöld táskán nekem jobban tetszett a virág. Pontosabban nem is a virág, hanem a kisebb díszítés. Nekem a masni túl nagy lett rajta.
Viszont a barna táska szuper lett. Igazi őszi darab!

bolyet írta...

Na akkor én meg a másik véglet...szerintem nagyon édes lett!Kifejezetten tetszik így extra masnival...még egyedibb..elegánsabb..nőiesebb lett!
Nem mondom, hogy a HORGOLT virágos-szerényebb -kislányos verzió távol állna tőlem...!!:-)))
Az igazi kedvenc a Barna!Ő "csúcsdarab" lett!

Csipkerózsika írta...

Hát nem is tudom melyik ujjamat harapjam..:)) Én mobillá tenném díszeket,és hangulatomtól függően cserélgetném..:)

patonaifabian írta...

A barna az nekem is a szívem csücske. A mobil megoldás nekem is eszembe jutott...megfontolom:)