2010. június 15., kedd

Vakációóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

Tudom szörnyen hangzik, de annyira örülök, hogy vége a tanévnek. Nem volt könnyű.  Minden nap bölcsibe rohanni, könyörögni, hogy öltözzünk, pisiljünk, fésülködjünk.....de ez más csak pár nap és itthon pihenjük ki az év fáradalmait.
Más szempontból pedig nem kutya osztályt kaptam, mármint össz-vissz négy osztályban kezdtem el magyart tanítani. S mindegyik osztályban három -négy......sok gyerek volt, aki papíros. Lefordítva vagy valamilyen disze (diszlexia, diszgráfia,diszkalkúlia), vagy figyelem zavara, esetleg magatartászavara volt. Vagyis kemény gyeplővel lehetett csak órát tartani, ami egyáltalán nem volt stílusom.
S tegyük hozzá még a zenét, fellépéseket, s az imádott, felüdülést jelentő meskát, amire természetesen bizony dolgozni kell, ha az ember meg akarja őrizni a színvonalat, az irányt, amit képvisel. S szeretne megfelelni az embereknek, akik szeretik őt:)
S innen köszönöm mindenkinek a biztató szókat, építő ötleteket, s azt hogy vagytok, tartjátok az emberben a hitet, és a lelkesedést.
S most olyan ami még nem volt. Teljesen belelkesültem ezektől a játékos dolgoktól, Tehát játék, amíg dolgozom (június 25.) 
1. lépés. Hagyj egy megjegyzést itt nálam, mit is vársz a nyártól, milyen is volt idáig az éved.
2.lépés. Kérlek légy követőm, rendszeres olvasóm.
3. lépés. kérlek tedd ki ezt a képet, hogy más is tudomást szerezzen a dologról.

S mit is lehet nyerni. Aki rendszeres olvasóm lesz, s megjegyzést is tesz, annak a meska boltomból minden termék árából 10%-ot engedek június utolsó napjáig. 
S június 25-én kisorsolom a napraforgó táskámat .


19 megjegyzés:

hekka írta...

Hoohóóóóó! Játéééék! Na, mit is várok a nyártól... hát egy kis vakációóóót! Meg nevetést, szalonnasütést, meg egy kis Balatont. És mostmár egy napraforgós táskát! :)))) Az év eddig? Erős közepes: siker is, pofon is. :)
A képet rakom, követő már vagyok. :))))

Ledorka írta...

Én is úgy örülök, hogy végre vakáció van! Nem kell ébreszteni a gyerekeket, oviba, suliba rohanni... lazulunk.:)
Szerintem ez jó év lesz. :) Látok fejlődést az életemben, kínálkoztak lehetőségek, és úgy néz ki, élni is tudok velük. Talán meglepő, de nincsenek különösebb nyári terveim. Mármint jó itthon, nem vágyok sehova. :D
Az 1. pont pipálva, a 2. már régóta (sőt, első voltam :) ), és most kiteszem az oldalsávomra a képet.
Köszi a lehetőséget! :) A biztató szavakat meg nagyon megérdemled. Ennyi munka mellett még alkotsz is! örülök neki. :)

Esthi írta...

De jó, játék! A nyáron sokat szeretnék pihenni és végre annyit alkotni, amennyit csak szeretnék (vagy amennyi egy napba bele fér). Szeretnék végre nyaralni, mert másfél éve nem voltam. Az év eddig adott sok jót és rosszat is, de összességében nagyon gyorsan eltelt.
Olvasód már régóta vagyok, és a blogomra is mindjárt kiteszem a felhívást. :)))

bubble írta...

Meskán is régóta figyellek, meg egy kis ideje már rendszeres olvasód is vagyok, és olyan szép minden itt nálad :)
Hogy mit várok a nyártól? Költözést. Már olyan régóta tervezzük, remélem mostmár tényleg összejön. Jó időt és egy pár napos nyaralást :)
Hogy milyen volt eddig? sok csalódás, legeslegjobb barát, soksok szeretet. Az utóbbi kettőt megtartanám örökre :)
Köszi a játékot, már teszem is ki a blogba! :)

patonaifabian írta...

Köszönöm kedves szavaitokat. S kívánom ,hogy az eddigi rosszak semmissé váljanak a sok jótól, ami ezután következik.

Dia írta...

Szia. Bár én (itt) még nem voltam rendszeres olvasód - most már igen -, a meskán szinte minden termékedet "ismerem" és csodálom!
Az éven eddig pocsék volt, ami elromolhatott elromlott; aki megbánthatott, megbántott; ahol becsődölhettem, becsődöltem...
A nyártól most már valami szépet és sok sok pihenést várok...

Timi írta...

Szia! Most találtam rá a blogodra, gondoltam akkor játszom is Veled.

Eddig az évem vegyes volt: új barátság, új munka. Nem kevés lótás-futás, rohangálás.

Szinte egész nyáron dolgozni fogok, de néhány napos pihenést szeretnénk beiktatni a Párommal. :)

Csodás nyarat Neked!

hAnd-i írta...

én is játszanék veled... bár csak a játék kapcsán találtam ide, azonnal megszerettem a munkáidat... van valami közös bennünk, a filcnek a szeretete... úgyhogy játék nélkül is rendszeres olvasód lennék :D...
milyen volt ez az év? eddig nyugodt... a gyerekekkel voltam itthon, kicsit a magam uraként... nem költött az óra és nem határozta meg semmi "muszály" a napjainkat... de nekem most nyáron fordul a kocka... vissza kell térnem dolgozni, és azokhoz a gyerekekhez akiket te "disz"-esekként jellemeztél... ugyhogy te is tudod, nem lesz könnyű... egyelőre csak izgulok, hogy hogyan lesz, munka és itthon, mindenhol hogyan lehet megfelelni... de lassan a tettek mezejére is lépek...
neked meg egy szép nyarat... felüdülést és pihenést...

Sviro (Ildi) írta...

Szia! A rossz hír az, hogy velem sem fog bővülni a rendszeres olvasóid száma, mert márt egy ideje én is követem a blogod. Viszont biztosan élek a lehetőséggel és már ki is néztem, mit szeretnék a boltodból.
Én ettől az évtől már rengeteg mindent megkaptam, amit nem is vártam, ellenben elfelejtett megadni olyanokat, amiket igenis reméltem. De hiszem, hogy létezik valamiféle egyensúly, s előbb-utóbb mindenből megértem, megtanulom, amit az élet meg akar mutatni velük. Nem panaszkodom. Talán mondhatom, hogy sikeres vagyok a munkámban, de nem ez a legfontosabb. Hanem, hogy vettem a bátorságot és idén elindítottam a blogomat. Meg hogy a 4 éves és a 11 éves keresztlányunk, a 8 éves keresztfiunk szeret nálunk, velünk nyaralni. Bármikor látjuk őket, állandóan ott a kérdés: mikor jöhetünk megint?
Mit várok ettől a nyártól? Remélem, hogy idén először, mióta dolgozom, végre sikerül lélekben és szellemiekben is szabadságra mennem. Ez az állandó rohanás és pörgés a munkában folyamatosan kísér. Szeretném megtanulni, hogy kell a munkahelyi gondokat az irodában hagyni, rácsukni az ajtót, maradjon ott, várjon rám, míg vissza nem térek :)
A képet természetesen kiteszem a blogomba. Mindenkinek szép nyarat!

patonaifabian írta...

Sziasztok!
De örülök, hogy itt vagytok. Igazi célom az volt, hogy egy kis beszélgetésre hívjam a"régieket" ,s az újaknak pedig szívből örülök.
Dia! Ettől fogva legyen jobb, hiszen minden hullámvölgyet egy emelkedő követ.
Cserfescsillag el ne felejtsd "rögzíteni" magad nálam:) A szabály az szabály:)))
Szia Tina és üdvözöllek nálam Andrea. Örülök neked .

Timi írta...

Milyen lépést hagytam ki? :) Tóth Tímea néven rendszeres olvasód vagyok, írtam kommentet, és hirdetlek a blogomon. Lehet valami elkerült a figyelmemet.
Szép hétvégét! :)

patonaifabian írta...

Nem és vagyok a H..... nagy hval Bocs:))))))))))))))

sesame írta...

Szia!
Eddig csak a meskás munkásságod ismertem, de egyre több ottani alkotó blogjára bukkanok rá, most megtaláltam a tiéd is, és jelentkezem a játékodra :)
Ez az évem kicsit furcsa volt.. az utolsó.. és ma zártam le végleg, megkaptam az érettségi bizonyítványom.. de messze van már az a szalagavató! Remélem a nyaram méltó lesz ahhoz, hogy ez az utolsó, amit szabadon, munka nélkül eltölthetek, mint vidám gondtalan diáklány, és nem csak itthon fogok ücsörögni, hanem megyek mindenfelé, új embereket ismerek meg, és lassan-lassan felkészülök a kollégiumi életre :)

Lara írta...

En is szeretnek jelentkezni,hatha szerencsem lesz. :)

patonaifabian írta...

Sziasztok! Gyertek gyertek!!
Az érettségihez pedig szívből gratulálok!

gyöngyvirág írta...

Szia!

Nincs saját blogom, nem tudlak hirdetni, de azért játszanék, ha lehet. Mit várok a nyártól? Itthon vagyok a másfél éves kislányommal, szóval nekünk a nyár semmi újat nem hoz: minden úgy megy, mint bármikor.Persze ez így van rendjén.

Szabella írta...

Nem rég találta rád. Most már bejelöllek és a képet is kiteszem magamnál.
Mit várok a nyártól és mit kaptam az évtől?
Volt már sok sírás örömtől és bánattól egyaránt. A kapcsolatomat decemberben kaptam, Jézuska hozta, de idén indult be igazán. Boldog vagyok, hogy valakinek ebben a fene nagy önállóságban is szüksége van rám. Idén elköltöztem újra, nehéz,de bízom benne hogy megértem a feladatra.
Szeretnék a nyáron nyaralni a munka mellett. Sokat alkotni. Olvasni és az augusztusi vizsgáimon is átmenni. Amit magától az évtől is várok, hogy legyek elég kitartó és önálló, és végre elhangozzon az a bizonyos "sz"-betűs szó.

Ráadásképp pedig nagyon örülnék egy napraforgós táskának.

Erzsébet írta...

Én is szeretnék csatlakozni (már egyszer írtam, de úgy látszik eltünt az éterben).

patonaifabian írta...

Kedves Erzsi. Nem én voltam,de örülök ,hogy kitartó vagy. S köszöntök minden "újoncot"