2012. március 11., vasárnap

Botfülü

Ha nem is botfülü, de fafülü táskák készültek mostanság nálam. Szilvi megkért, hogy a nemrég érkezett fa táskafüleit kipróbálnám-e, készítenék -e olyan patonaifabianos táskát. A válaszom természetesen igen volt. Ekkor a lányommal egyetemben kiválaszottuk/ta, hogy melyik fül is legyen amivel megbirkózom....
Először csak néztük egymást én és a fül, mert őszintén szólva ötletem sem volt, hogyan is fogjak hozzá. Majd álmodtam. Kellett hozzá két hátom éjszaka, hogy meglegyen a fazon és fejben megvarrjam mit és hogyan kell cselekednem élesben.
Szeretek fejben varrni, mert valóban a mit és hogyannal nem kellett kinlódnom....


Az ötletem azon alapult, hogy mindenképp oldalszabott táskát szeretnék, hiszen a fa fül merev, így valahogy bele kell pakolni.


Az első táskánál simán belül körbevarrtam, a másikat pedig már letűztem mindkét oldalt, így jobbal áll, amikor áll:)

A fül kérdése nem volt kérdéses. Kiszabtam egy megfelelő méretű ( a táskafól nyílásához igazított) fülecskét, mellyel rögzítettem a táskához. Ezután került bele a bélés. Kifordítottam és levarrtam. Itt adódott egy kis gond köztem és a fül között...mert ugye a fül nem hajlik, no meg a varrógép sem, így forduláskor a gép félig a levegőben lógott, így varrtam. Erről a mutatványról nem készült kép, mivel több kezem már nem volt:)


Íme a kis szabott fülecske, s hogy a táska oldala is jól álljon egy karabinerrel húztam össze, ez kiengedhető, így a táska dagibra tömhető.
A történet ennyi....még kisérletezem...ezért született a rózsaszín is...talán lesz következő.....
Köszi neked Szilvi!


13 megjegyzés:

Emi írta...

Óóó és ááá!

Hena írta...

Hú de szépek! Mi a sorsuk?

patonaifabian írta...

Sorsuk...a púder a meskán, a másik nem lett tökéletes, így az egyik ismerősöm kérte és kapja:)
Köszönöm

Czkriszta írta...

Szóval hol is kezdjem: nem szeretem a fafület és a "kézitáskát". Láttam a többi "felkért alkotó" táskáját is és nem tudtak meggyőzni,DE a te táskáid igen!Valahogy megmaradt az a laza nőcisség ami pont elég. Legalábbis számomra.(Remélem nem írtam nagyon zavarosan vagy félreértelmezhetően.)Gratula!

Süle Mónika írta...

Nekem is nagyon tetszik!

tormacsillus írta...

a rózsaszínű egyszerűen csodaszép:)

patonaifabian írta...

Kriszta! Nem írtál félreérthetően értem és köszönöm...nos a rózsaszínért oda vagyok....nézegetem simogatom:)

Czkriszta írta...

Nekem a zöld a szívem csücske.Rögtön beleszerettem!

Tündérlátta írta...

Nagyon szépek!! ezek a fafülek!!

N Zsuzsa írta...

Fantasztikus mindkettő, Már én is megkaptam a "fülemet", valószínű, ezt a típust csinálom. Köszi!!

patonaifabian írta...

Köszönöm és sok sikert mindenkinek a fafülezéshez:)

Amy-kreatív írta...

Nekem nagyon tetszenek! Gratulálok!
Ügyi vagy !!! :)))

patonaifabian írta...

Köszönöm tündér vagy:)